Czeglédy Csabát jogerősen bűnösnek találták az Ördög ügyvédje-ügyben
Az ítélethirdetés után üzent a politikus, szerinte erős kétségek merülnek fel a bíróság döntésével szemben.
Az ítélethirdetés után üzent a politikus, szerinte erős kétségek merülnek fel a bíróság döntésével szemben.
A rendőrség szerint ő vitte a lányokat az Adriára, és ő vette át a munkájukért kialkudott pénzt.
Győr egykori polgármestere az Ördög ügyvédje miatt indított perben tanúskodott csütörtökön, és újságírói kérdésre arról beszélt, már túl van a dolgon, sőt megerősítette a családját az ügy.
Ezt is csak a nyomozás lezárulta után.
Tárgyalás lesz az ügyben, ami jövő februárban indul a politikus vallomásával.
Az ügyészség hat emberrel szemben emelt vádat, ötükre börtönbüntetést kért.
A DK szombathelyi jelöltje lapunknak azt mondta: tőlünk értesült a bíróság döntéséről.
Szabadult volna az ügytől a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Demokratikus Koalíció jelöltje azonban megfellebbezte az ügy áthelyezését.
Az Ördög ügyvédje oldalon különféle állítások jelentek meg az igazságügyi miniszterről.
Orbán Viktor, Márki-Zay Péter és Novák Katalin alap, de rajtuk kívül is bőven akadnak meghatározó arcok, akik érdemben befolyásolhatják Magyarország sorsát – akár itthonról, akár külföldről.
Noha a Borkai Zsolt politikai karrierjének véget vető adriai hajós buli több mint három éve volt, a botrány 2019-ben robbant ki, idén sem maradt a közélet Borkai-történet nélkül, miután a hvg360 tanúvallomások alapján tárta fel a nem mindennapi történet hátterét.
Újabb részletekkel jelentkezett a fideszes Borkai Zsoltot szexvideóval lebuktató ismeretlen.
Szeptemberben adott hír magáról utoljára a titokzatos posztoló.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság nem tárgyalhatja az ügyet.
Két férfival szemben nyújtott be vádiratot az ügyészség, egyikükre pénzbüntetést, másikukra felfüggesztett börtönt kér.
A rendőrség szerint Czeglédy Csaba az "Ördög ügyvédje". A gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvből ugyanakkor kiderül, hogy továbbra sem tudják, ki regisztrálta az Ördög ügyvédje blogokat.
A rendőrség eddig egy kalap alá vette a Borkai Zsolt egykori győri polgármestert és barátait megzsaroló emberek ügyét azzal a magát az Ördög ügyvédjének nevező ismeretlen elleni nyomozással, de most fordult a kocka, a két ügyet szétválasztották – tudta meg a hvg.hu. Mivel a zsarolási ügyet már tokkal-vonóval kinyomozták, így akár ez azt is jelentheti, hogy hamarosan vádat emelnek a zsarolók ellen.
Ibolya Tibor nem árulta el, hogy politikai bűncselekménnyel kapcsolatban kér információt, és azt sem közölte, hogy a volt győri polgármester politikus lenne. Politikával összefüggő bűncselekmények esetében ugyanis az Egyesült Államok visszautasíthatja a segítségnyújtást.
Igazságügyi nyelvész szakértő bevetésével vizsgálták a nyomozók, vajon Czeglédy Csaba írta-e azokat Az ördög ügyvédje blogon közzétett bejegyzéseket, amelyek Borkai Zsolt volt győri polgármester lemondásához vezettek – derül ki a hvg.hu birtokába került szakvéleményből. A nyelvi profilozás azzal az eredménnyel zárult, hogy valószínűleg nem a baloldali politikus-ügyvéd a szerzője a „fideszes nagykutyák” lebuktatását tervező blognak. Czeglédy viszont feljelentést tervez, mert olyan, még a bebörtönzése alatt postázott levelét is felhasználták a vizsgálathoz, amelyik szerinte meg sem lehetne a hatóságoknál.